egy webfejlesztő webblogja

Figyelem: Az alábbi iromány erősen szubjektív és azt tükrözi, ahogy én látom a dolgokat nem pedig az úgynevezett “valóságot”. Aki nem kíváncsi a véleményemre az ne olvassa ezt tovább.

A Microsoft mostanában nevetség tárgya, próbálja a webet megfogni, de egyszerűen nem megy neki. 2003-ban majdnem 95%-os piaci részesedéssel rendelkezett az Internet Explorer, azóta sikeresen lecsúszott 60%-ra.

Miután sikeresen kiutasítottak a Netscape-et a piacról abba is hagyták az IE fejlesztését, megnyerték a versenyt, már nem érezték az értelmét, hogy foglalkozzanak vele. 2007-ben mikor már körülbelül 78%-ra esett vissza az IE piaci részesedése kitalálták azt a briliáns ötletet, hogy koppintsák le a Flash-t és majd azzal visszaszerzik a webet. Sikeresen kifejlesztettek egy (micorosft)platformfüggetlen böngésző plugint, ami sok újat nem hozott a Flash-hez képest. Miguel de Icaza-ék eközben nézték, hogy mit csinál a Microsoft és implementálgatták ők is, hogy ez a forradalmi technológia menjen Linux alatt is. Azóta sem sikerült nekik. Nem tudom felfogni, hogy nem gondoltak arra a Microsoftnál, hogy ha a pluginekben van a jövő, akkor már rég a Flash uralna mindent.

Teltek, múltak az évek, egyszer csak a Microsoft bejelentette, hogy mint webes platformot a Silverlightot nyugdíjba vonultassa és a HTML5-re fog ezentúl fókuszálni. Még a Windows Phone 7-esen fogja használni a Silverlightot, de gondolom ez sovány vigasz azoknak, akik azt hitték, hogy a Silverlighton keresztül fognak megszabadulni a web fejlesztés borzalmaitól. A napokban Miguel de Icazaék bejelentették, hogy sikerült  egy pár soros Silverlight demo alkalmazást futtatniuk Androidon, azzal már nem dicsekedtek, hogy a Moonlight még mindig nem nevezhető működőképesnek még a “PC”-n se, arról nem is beszélve, hogy ez azután volt, miután a Microsoft nyugdíjba küldte a Silverlightot. Természetesen még mondhatják mások, hogy fejleszthetnek Silverlightban egyszerre WP7-esre és Androidra. Ehhez sok sikert kívánok, még ha sikerülne is működőkepéssé tenniük a Moonlightot, a 2 platform akkor is fog különbözni egymástól és az, hogy egy nyelvben programozzák, az nem fog sokat segíteni, arról nem is beszélve, hogy ebből az iOS kimarad.

Gondolná az ember, hogy ennyi melléfogás után a Microsoft már csak megérti, hogy már nem úgy működnek a dolgok mint a 90-es években. De mégse. Még mindig úgy gondolják. Ha az IE9-est a 2011 IE6-osának nevezném, akkor agyondicsérnem, ugyanis az IE6 amikor megjelent az volt a legjobb böngésző, az IE9 viszont szánalmasan alulmarad még az egy évvel korábbi böngészőkkel szemben is. Ezeknek a dolgoknak a jó részét le tudnám programozni JavaScript-ben úgy, hogy IE6os alatt is menjen, viszont a Microsoft IE csapata nem volt képes erre, helyette mutatnak egy akváriumot halakkal és dicsekednek, hogy ez milyen jól megy IE9 alatt, magyarul az IE9 egyedüli említésre méltó újdonsága a 2D-s gyorsítás. És mind e mellé még az is jár, hogy Windows XP alatt nem is kapható az IE9, tehát még az IE9 sebességéről is lemondhatunk.

Amikor hallottam, hogy az IE10 előzetesét kiadták nem reméltem semmit, amit jól is tettem, mert nem is lehet remélni semmi jót. Még csak most próbálgassa az Microsoft a CSS3 -ast (kb 2001-es standard) és a HTML5-öst. Természetesen a Microsoft marketing most sem maradt el, a változatosság kedvéért, megint azzal dicsekedtek, hogy milyen jó lesz a 2D-s gyorsítás az IE-ben. Ez mind szép és jó, de mi lesz a 3D-vel? a WebGL-el. A Microsoft álláspontja az, hogy az animációink legyenek gyorsak anélkül, hogy újraírnák WebGL-re. Most vajon azokra az animációkra gondolnak amiket nem írunk meg a régebbi IEk miat? Továbbá a DirectX fejlesztőjeként azt gondolná az ember, hogy a Microsft tudja mi a különbség a 2Ds gyorsítás és a 3Ds gyorsítás között. Természetesen tudja és tudja azt is, hogy a WebGL az gyakorlatilag OpenGL a böngészőben, ezért nem hajlandó implementálni, mert nem DirectX.

Lehet, hogy az IE20-asnál majd észreveszi a Microsoft, hogy már nem működnek ez erőszakos taktikáik, persze ahhoz le kell essen az IE piaci részesedése 1% alá, hogy észrevegyék, hogy baj van. De nagyon valószínű, hogy mire a Microsoft észreveszi ezt, akkorára már a PC irreleváns lesz. Aminek örülök, hogy számomra az egyedüli vonzta a Windowsnak azok csak a játékok, minden más vagy platformfüggetlen vagy elérhető a weben, annak ellenére, hogy a Microsoft még mindig a széllel webbel szembe pisil.

Tudom, hogy rég nem írtam, nagyon sokmindent összejött nekem, többek között az, hogy 500 km-t költöztem. :)

About these ads

Hozzászólások: "A Microsoft még mindig a 90-es években él" (5)

  1. “Túl sok az önelégült b..om, akiknek túl sok a pénze” (idézet: Tolvajtempó) az MS-nél, lehet hogy ez a probléma forrása náluk. Valami nagyon nincs rendben ott a fejekben, hogy nem tudnak sem egy olyan platformot, sem böngészőt alkotni, ami normálisan és egyszerűen működne, nem azt mondom, hogy hiba nélkül, mert sztem nincs os amiben nem lenne valami apró hiba. Mondjuk az xp-vel nekem elég kevés bajom volt anno, mert amióta megjelent és mostanáig míg lecseréltem, 1x volt kékhalálom, évente újra lett pakolva ami nem tetszett, mert 1év hamar eltelt. Vista-t ki sem próbáltam, mert el sem indult volna az előző masinán, meg nem is érdekelt igazából, mikor ki sem forrt rendesen és a nyakán volt az új 7es win. Ubi mellett van egy Win7es is a gépemen, egy hónapig nem nyúltam hozzá, mert el is felejtettem, hogy van :-), és a minap ránéztem, hogy jól érzi e magát. Hát szegény az indulásnál valami hibát írt ki, és választhattam, a sima indításnál, vagy az ajánlott hibakeresésnél. Ott is hagytam és mondtam neki egy hónap elmúltával talán jövök. Ubi mellett időnként próbálgatok meg nézegetek más Linuxokat is, de valamiért megfogott és nem igazán akarom lecserélni, főleg win-re nem. IE-t talán 3x használtam az első net bekötés első napjaiban, meg suliban. HP nyomtatómat kezelhetné jobban az Ubuntu (felbontás szempontjából), de más talán nincs is, ami igényemre lenne. Csak nagyobb tudást szeretnék, hogy perfekt legyek linuxból és ne kezdő-haladó.

    Lehet mondani rosszakat az ubuntura, hogy lemásolták a mac-et pl a bal oldali ablakkeret gombok miatt, az új unity-s dokkoló miatt, a felső panel kinézete miatt (lehet, hogy akik ezeket állítják, nem mindenki tudja közülük, hogy az egész ablak nyitogatósdi meg xerox). De majd, ha ingyen lesz az ms, office-szal win-nel együtt, elférfér egy cd-n stb, akkor talán szeretni fogom újra, ám ez az ami nem fog beteljesülni. Amíg van firefox és egy könnyű platform, addig én is, párom is használjuk és terjesztem akinek csak tudom.

    ui: Reggel 6 óta szépen összeszedtem gondolataimat.

    • Hát azért még a 7esnél is elkúrtak alap dolgokat, sőt van ami rosszabb mint az XPben:

      Elindítom, elkezdek egy meccset Star Craft 2-ben(ezért tartok különbem Windowst), jól indul a játék, jó meccsnek ígérkezik, egyszer csak besötétül a képernyő, írja hogy windows is shutting down, applying updates….ezután kötelező káromkodás következett. Az XPben legalább minizeolta volna és megkérdezte volna minden 4 percben, de még mindig jobb mint önkényesen lekapcsolni a gépemet azért, hogy egy pár updateet feltelepítsen. Ami vicces, hogy bezzeg az Internet Explorert nem képesek ilyen lelkesen updateelni.

      Szóval tartozik a Microsoft nekem 11 SC2 ponttal.

      Én AWN-t használok szóval a dockolós megoldásért dicsérem a Canonicalt viszont a global menünek illetve a felső panelnek a nagy értelmét nem látom. De összességében a Unitiyt jobbnak tartom mint a Gnome Shellt.

      Szerintem az IE egy dologra jó: le tudsz tölteni vele egy valódi böngészőt.

    • Csatlakozom KRM hozzászólásához:

      Én is szívesebben használok Ubuntut,mint Windows-t. Néha még feltelepítem valamilyen munkához,de nem sűrűn. Próbálkozom azzal, hogy mindenre megtaláljam a megfelelő alternatívát. Lévén, hogy jelenleg nincs lehetőségem két- vagy több magos PC-t vásárolni, inkább dolgozom Ubuntu-n, mint MS Win-en. Elegem volt a fagyásokból, a kékhalálokból és minden másból. Jó ez ahogy van.
      Természetesen nincs semmi gondom azzal, ha valaki Windows-os, igyekszem is segíteni ismerőseimnek ha gondjuk van vele.
      Ami pedig az itt felmerült Unity/Global Menu problémát illeti, nincs azzal semmi gond szerintem. Bár a Gnome még mindig előnyben van nálam. Ha valakinek a Unity tetszik, akkor használja azt. De szerintem még mindig több haszna van ott, ahová eredetileg tervezték: netbookon. Amennyire tudtam követni a fejlődést, a Netbook Remixből jött át. Viszont a Global Menu tetszik. Az sem gond hogy Macintosh feeling-je van. Maga a Gnome felület is ugyan ezt a hatást keltette bennem a régi menürendszerrel, panelekkel, stb. Pedig ez még két éve történt, amikor hallani sem lehetett Global Menu-ről. De döntse el mindenki, hogy mit kedvel és mit nem. Azért sejtem, hogy mint a bal oldali gomboknál, itt is hagynak egy backdoor-t, ha valaki változtatni szeretne.

  2. sjozsef szerint:

    Webprogramozó vagyok, szóval szívből gyűlölöm az IE -t, de azért azt szögezzük le, hogy nem az IE 10 fejlesztésekor kezdenek foglalkozni a CSS3 -mal, már a 9 is támogatja, másrészt a W3C szerint jelenleg az IE9 HTML5 támogatása a legjobb. A Microsoft követésblokkolási technológiája alapján készült specifikáció minden bizonnyal W3C ajánlás lesz, messze felülmúlja a Firefoxos és Chrome -os technológiákat, amelyek arra alapulnak, hogy egyszerűen jelzik a webhelynek, hogy a felhasználó nem szeretné, ha követnék… vicces. Ugyanakkor érthető, mivel a Mozilla és a Google is hirdetésekből élnek.

    • Nem fejezték be, szóval… annyit is ér. Nem mondanék semmit ilyen tekintetben ha a Chromeról lenne szó, mert az frissitődik, de az IE9 az IE9 marad örökre.

      Hát itt tévedsz, mert a Microsoft szerint az IE9 támogatása a legjobb, azokat a teszteket a Microsoft írta, mégis hogy lehet a legjobb ha még az ürlapokat se támogatja: http://wufoo.com/html5/

      Pont erről beszéltem hogy vanank olyan dolgok ezek között, amiket meg lehet a DOM-ban oldani, az IE-sek még azokat se csinálták meg.

      A Microsoft követésblokkolási mechanizmusa csak egy marketing fogás, szerinted mire lesz az jó? hogy fogunk tudni a felhasználóknak azon keresztül jobb élményt biztosítani? sehogy, ugyanis ez egy olyan probléma ami nem érdekel senkit igazából és egyben destruktív és álszent. lásd: Bing másolja Google-t.

      Ha tényleg nem akarod hogy “kövessenek” sürgősen dobd ki a mobil telefonod az ablakon. Hiába nincs rajta GPS attól még kiváló nyomkövető. :)

      Hidd el a Microsoft nem akar jót a felhasználóknak, csak rosszat akar a Googlenek, mégis hol van a nagy privacy technológiájuk amikor a toolbarjuk küldi a a szervereiknek azt amit a felhasználó begépel?

      Amúgy is, ha Facebookozol vagy Twitterezel vagy rövíditett URLt használsz követve vagy és akkor is ha a Microsoft fejre áll.

      Szóval hidd el jobban járnánk a Microsoft behozná a 3-4 éves lemaradását és végre WebGL-ben meg egyébben, gondolkodhatnánk.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

You are commenting using your Google+ account. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Címkefelhő

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

%d blogger ezt szereti: